Nagy hangsúlyt  fektetünk arra, hogy lépést tartsunk az  esztétikai kezelések területén történő folyamatos fejlődéssel. Így nálunk is elérhető a  forradalmian  új, műtét nélküli  arcfiatalító kezelés a  „Bio szálas lifting kezelés”.

Bőrünk öregedése természetes biológiai folyamat, melynek során a 30-as éveinktől megjelennek az apróbb ráncok, bőrünk megereszkedik, veszít fiatalos kontúrjából. Mikor először megszületik bennünk a gondolat, majd a vágy, végül az elszántság, elkezdünk érdeklődni, nézelődni, hogy kihez is fordulhatunk bizalommal problémánk megoldásában?

Dr. Szabó Szilárd plasztikai sebész főorvos több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik az arcon végzett műtétek területén.  A páciens elvárásai mellett fontos számára a szép és ízléses eredmény, melyet a vizsgálat és tervezés során közösen egyeztetnek.

Az új műtét nélküli lifting kezelés során, különböző hosszúságú vékony tűk segítségével felszívódó, steril bioaktív fonalat juttat a bőr megfelelő rétegeibe.

A kezelés hatása hármas:

  • kontúrozás (az arc, nyak, illetve egyéb testrészek megereszkedett bőre esetén is)
  • a  tűszúrások és a biofonalak mikrosérüléseket okoznak a bőrben, melyek hatására egy természetes sebgyógyulási folyamat révén fokozódik a kollagéntermelődés
  • javul a kötőszövet mikrokeringése, ezáltal lassítja az öregedési folyamatokat

Melyek a kezelés előnyei?

  • műtét nélküli beavatkozás (nincs metszés, vérzés)
  • minimális fájdalommal  jár
  • mindössze max. 1  óra a kezelési  idő
  • azonnali eredmény (a végleges eredmény kb. 2 hét múlva már látható)
  • nincs gyógyulási idő
  • 1,5- 2 évig tartó hatás
  • nincs mellékhatás
  • nyáron is végezhető kezelés

A  beavatkozás kiválóan alkalmas egyéb bőrfiatalító eljárásokkal való kombinálásra is, mint pl: Meso I Laser, orvosi dermaroller kezelés, kémiai peeling,  hialuronsavas – vagy saját zsírral történő feltöltés, Botox kezelés, PRP- Drakula terápia, mely kezelések mind megtalálhatóak rendelőnkben.

Képek kezelés előtt és után

A kezelések előtt plasztikai sebész szakorvosunkkal Dr. Szabó Szilárddal történő konzultáció szükséges.

Időpontkérés konzultációra